1956 képei a diákok szemével és szívével

 

 

 

 

Október 23. Avagy mit érzékelünk ebből a történelmi időszakból mi, tizenévesek?  

 

Október huszonharmadika. A diák belepillant a naptárába. Hétfőre esik. Hurrá! Nincs suli!

Nézzük a televíziót, otthon ülve, még pizsamában, hiszen végre lehet hosszút aludni, és azt érzékeljük, hogy a megszokott sorozataink elmaradnak, még a kereskedelmi csatornák is az 56-os forradalomról szóló filmeket vetítik. Egy csatornán épp közvéleménykutatás folyik: a járókelőket kérdezgetik, hogy pontosan mit is tudnak 1956-ról, mondjanak eseményeket, említsenek neveket, esetleg személyes tapasztalatokat.

De mire ez a nagy felhajtás? Nehezen értjük meg. A szüleink, nagyszüleink keserűen emlegetik, anya azt mondja, olyan forradalom volt ez, melyet az egész világ figyelemmel kísért! Minden ország szurkolt a magyaroknak. Akkor miért nem segített senki?

Minden évben megemlékezünk a forradalom idején elesettekre. Ebben az évben azonban kicsit más olvasatban kaptuk vissza a forradalmi hangulatot. Természetesen volt iskolai ünnepség is, de én most nem arról beszélek.

 

Hétfőről. Arról az idei október huszonharmadikáról, amely Budapesten zajlott. Sokkolt. Megrázott. Mindenkit. Fiatalokat, szülőket, nagyszülőket. Az ötvenhatos eseményeket eddig mindig és mindenhol békével ünnepelték, hiszen a szabadságharcnak is ez volt a célja! Ezért a szent eszméért haltak meg oly sokan! De most minden más volt! Budapest utcáján ismét forradalmi hangulat bontakozott ki. Hova jutottunk? Ha őszintén, mindenki a lelke mélyére néz, akkor tudja, hogy várható volt. Érezni lehetett, hogy lesz valami. De senki sem hitte volna, hogy majd pont, az egész ország ünnepségét és megemlékezését fogják lealázni a tüntetők. A magyarok közös ünnepe helyett a pártok eszmei és tettleges csatája került előtérbe. Felváltva mutatta a TV az ötvenhatos forradalom képeit és a pesti utcákon kibontakozó összetűzéseket. Átéreztük. Végre, sok év után, mi fiatalok is átéreztük, hogy milyen lehetett. De vajon megért-e ennyit? Vajon ez kell ahhoz, hogy átérezzük? És meddig mehet ez így tovább? Ha magas rangú, köztiszteletben álló személyiségek megtehették, hogy nem jelentek meg az ország megemlékezésén, akkor mit várnak tőlünk? Ki mutat példát? Nem tudom, de azt érzem, hogy itt valami baj van. Valami nagy baj.

                                                            Kiss Regina 12/a

                                             

                               

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csatolás	Méret
pictures about 56.JPG	112.29 KB
Einladung 56 in Abony.jpg	36.62 KB
Einladung 2.jpg	63.22 KB

Dobozy Edgár, Sze, 2006-11-08 19:00