A Kinizsi sporthét eredményhirdetése

“2021 április 22-én lezárult a Kinizsi Online Sporthét, ahol 4 napon keresztül gyűjthettétek a kilométereket földön, vízen, levegőben..no nem, de futva, kocogva, bringázva, görkorizva…. A 4 nap alatt 1870 km-t hagytatok magatok mögött!!!!!! Ami azt jelenti, hogy átlagosan mindenkire 11 km jut!!!Ügyesek voltatok, főleg azok, akik aktívan képviselték az osztályukat, és nem törődve az időjárással, olykor hidegben, esőben majd napsütésben, szélben is róttátok a kilométereket, vállatokra véve az egész osztályt is!!!!!

És nem utolsó sorban nagyon büszkék lehettek az osztályfőnökeitekre, akik szintén odatették magukat, és sokat javítottak olykor az osztály teljesítményén duplán számító kilométereikkel!!!!

2 osztályt külön is kiemelnék! A 9.a és a 10.a osztályban majd 90 százalékos volt az aktivitás, ami azt jelenti, hogy mindkét osztályban szinte valamennyien részt vettek a versenyben!!!!

Ez az aktivitás nekik azt jelentette többek között, hogy az egyébként is jelentős mennyiségű összegyűjtött kilométerüket 1,9-es aktivitási szorzóval növelve kapták meg az összpontszámukat!!!

És kiemelendő még a 9.ny osztály is, ahol közel 80 százalékos volt az aktivitás!!!!

No és akkor a helyezések fordított sorrendben haladva:

7. helyezést ért el a 11.a, azaz Gombár Ricsi, mivel ő egyedül képviselte az osztályát a héten 42,59 km-rel, ami 51,108 pontot ért neki(k)!

6. helyen végzett a 12.a végzős csapata, akik 102 kilométert szaladtak illetve bringáztak a héten, és ezzel 142,8 pontot gyűjtöttek!

Az 5. helyet a 12.c osztály csípte el, osztályfőnökük alapos segítségével 185,55 km-t gyűjtve szereztek 259,77 pontot!

4. helyen végzett a 10. c osztály, ahol Tamasi Gyopárka tanárnő szintén besegített, az ő eredményük: 173 km, amely ugyan kevesebb, mint a 12.c osztályé, de a közel 80 százalékos aktivitásuk a pontszámukat 311,634-re növelte!!! Ennyit számít a csapatmunka!

És jönnek a dobogósok:

A Kinizsi Online Sportnap bronzérmese 2021-ben, 378 km-rel és az aktivitásuknak és Vivien tanárnő szintén komoly segítségének is köszönhetően 681,57 megszerzett ponttal a 9. ny!!!! Gratula Nektek!!!!!

Ezüstérmes lett 450,11 km-rel, és hatalmas aktivitásuknak köszönhetően (plusz aktív oszifőjük sem kímélte magát a héten 🙂 ) 855.209 ponttal a 10.a osztály!!!!!!! Szuperek voltatok,meg Márti néni is!!!!! 🙂

És a győztes, akik kilométerben is, és aktivitásban is a Sporthét legjobbjai voltak, akiknek az oszifőjük így a covidon túlesve is besegített, 538,13 km-t gyűjtve és 1022,44 ponttal Szendrei-Juhász Ágnes tanárnő 9.a osztálya!!!!!!

Hatalmas gratulációnk minden aktív résztvevőnek! A jutalmazás később, remélhetőleg már élőben a gimiben! Jó pihenést kívánunk Nektek!”

Vigh Krisztián

Ha tetszett ossza meg!