Menü
Belépés
Online felhasználók
Játékos közgazdasági, önismereti és konfliktuskezelői tréning
„Játékos közgazdasági, önismereti és konfliktuskezelői tréning” címmel a nyolcadikos felvételizők részére Szekeres Tünde tanárnő és Kavecsánszkiné Pál Erika tanárnő foglalkozásokat szervez. Céljuk, hogy a gyerekek megismerkedjenek az iskolával, a tanárokkal, valamint felkeltsék az érdeklődést a közgazdaság tanulása iránt.
Mindennapi életünk során különböző szerepeket töltünk be. Szerepeinket egyrészt magunk választjuk, másrészt a környezetünk visszajelzései alapján korrigáljuk. A szerepeknek megfelelően különböző viselkedésformákat alkalmazunk. Sikerünket az adja, ha a szerepmegvalósítások összhangban vannak személyiségünkkel, belső motivációinkkal.
A tréningjellegű gyakorlatok megoldása során fejlődik a tanulók személyisége, konfliktuskezelői képessége, mások iránti toleranciája.
Várjuk azoknak a tanulóknak a jelentkezését, akik fontosnak tartják egymás megbecsülését, a kulturált véleménynyilvánítást.
Megemlékezés a Doni hősökről

A Doni hősök emlékére tartott megemlékezésen iskolánk is részt vett 2012. január 12-én a katolikus templom előtt. Berkesi Ákos 10.a osztályos tanuló szavalt egy verset, majd Tarjányi István tanár úr mondott az ünnephez méltó emlékező szöveget.
Köszönjük munkájukat!
webmaster, H, 2012-01-16 16:02Advent 4

Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez
Az utolsó gyertya meggyújtásában ismét segédkeztek a gimnázium tanulói. December 17-én a 9.b osztály néhány tanulója és osztályfőnökük, Tamasi Gyopárka, valamint Reich Lászlóné és N. Szabó Lászlóné kínálták a teát és a finom falatokat.
A Városunk Fejlődéséért Egyesület által rendezett programsorozat minden egyes szombatján egy-egy osztály és osztályfőnökei, tanárai jöttek és osztották a teát, látták vendégül a megjelenteket a karácsonyfa és az adventi gyertya mellett. Az utolsó és egyben legméltóságteljesebb napon a gimnázium tanulói adták a műsort. A műsorban köszönjük Urbán Enikő és Túróczi Sándor munkáját, aktív részvételét is.
Karácsonyi vásár

Iskolánk 9. b és 10. b osztály közgazdaság szakmacsoportos tanulói karácsonyi vásár keretében büfét üzemeltettek, és karácsonyi CD-t árusítottak. A tiszta bevételt a Kinizsi DSE javára ajánlották fel. A jó hangulatú délelőttökön meleg szendvicseket, gofrikat és teát árultak. A diákok végigkísérték azt a gazdasági folyamatot, amikor a termék előállításától, a reklámozáson keresztül eljutunk az árusításig, illetve a bevétel megszámolásáig.
Köszönjük az iskola tanulóinak, hogy vásároltak, így segítették a 9. és 10. osztály tanulóinak a tananyag feldolgozását, valamint támogatták a Kinizsi DSE-t.
Karácsonyi műsor az Idősek klubjában
2011. december 14-én Karácsonyi műsor keretében köszöntötték iskolánk tanulói az Idősek klubjának tagjait. A korábbi önkéntes program révén igen jó kapcsolatban, személyes ismeretségben vannak diákjaink az idősekkel. Az otthon lakói, bejáró tagjai és a dolgozók mindig szívesen nézik a fiatalok műsorát. Volt, aki elérzékenyült, volt, aki jókívánságait fejezte ki, volt aki „egyszerűen csak örült” nekünk.
Köszönjük a finom édességet és a kis ajándékot.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk minden gondozottnak.
Advent 3

December 10-én már harmadik alkalommal segítették a Kinizsi Gimnázium diákjai a Városunk Fejlődéséért Egyesület munkáját. Az Advent harmadik vasárnapját megelőző szombaton a 11. a osztály és osztályfőnökük, Reich Lászlóné kínálták a Kossuth téri programra érkezőknek a zsíros kenyeret és a teát, a vendégek nem kis örömére.
December 17-én nemcsak a vendéglátás, de a műsorban való szereplés is diákjaink feladata lesz, melyre sok szeretettel várunk mindenkit!
Mikulás - Ki Mit Tud

Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez
December 6-án, Mikulás napján Ki mit tud? – ot rendeztünk a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanulói részére. Többen ötletes, egész osztályt megmozgató produkciót adtak elő, legnépszerűbb a zenés-táncos kategória volt. A zsűri azt értékelte, hogy mennyire voltak az előadók lelkesek, mennyire volt eredményes a felkészülés, milyen hatással volt a nézőközönségre és mennyire volt ötletes, kreatív az előadás. Az öt tagú zsűri csokival, szaloncukorral díjazta a helyezetteket. webmaster, Sze, 2011-12-07 20:29
Advent 2

Advent második hétvégéjén folytatódott Abonyban a Városunk Fejlődéséért Egyesület által kezdeményezett városi ünnepségsorozat. A tanulóink ezen a szombaton is részt vettek a rendezvényen. December 3-án a 12.b osztály tanulói és osztályfőnökük, Mészáros Bernadett segítették a szervezők munkáját a város főterén.
Köszönjük munkájukat
Iskolánk tanulói december 17-én adják az ünnepi műsort.
webmaster, Sze, 2011-12-07 19:21
Advent

November 26-án a 11. b osztály tanulói és Szekeres Tünde tanárnő töltött el egy hideg, ám annál kellemesebb délutánt a város főterén. webmaster, K, 2011-11-29 11:04

