Rendhagyó történelemóra a református templomban

Év vége felé közeledve egy szerdai napon rendhagyó történelem órán vehettünk részt az abonyi református templomban. Számomra nagyon érdekes volt, hiszen jómagam még nem jártam a  református templomban, de az osztályban a többség ugyanezt mondhatja el magáról.

A református lelkész úr két osztály számára tartott  történelem órát. A keresztény vallás kialakulásáról és annak irányzatairól beszélt. Számunkra ez nagyon hasznos volt, hiszen nemrég tanultunk erről a témáról, és jó volt, hogy újra feleleveníthettük tudásunkat.

Az óra végén a református templomról is beszélt és a reformáció 500. évi évfordulójáról. Az előadás végén szemügyre vehettük az épületet közelebbről, és megnézhettük a templom különlegességét a kazettás mennyezetet.

Agócs Annamária 10. a

Köszönjük a lehetőséget és az érdekes órát Gáll Károly református lelkész úrnak!

Szendrei-Juhász Ágnes

Ha tetszett ossza meg!