Szüreti nap a Kinizsi Gimiben

 

20 éves múltra tekint vissza iskolánk egyik hagyományos programja, a szüreti nap. Jó hangulatú gólyaavatóval egybekötve hagyományos ételeket kell főzni a diákoknak a zsűri megelégedésére.

 

Szeptember 29-én került megrendezésre Abony gimnáziumának Szüreti napja, melyen az elmúlt évekhez hasonlóan főzőverseny és a gólyák felavatása zajlott.

Fél nyolcas kezdéssel indult a nap. A legtöbb osztály eddigre már előkészítette a bográcsokat, üstházakat, a feladat kakaspörkölt főzése volt.

Fél tizenegykor kezdetét vette a gólyák avatása. Az előzőleg kiadott feladat az volt, hogy a kiosztott személyeknek (pl.: Benkő Dániel, Törpilla, stb.) öltözzenek a 9./ny-esek és 9./c-sek. Ezen kívül a tavaly avatott osztályok által rendezett vetélkedőn vettek részt, amin különböző feladatokat teljesítettek, többek között volt lufi borotválás, virsli evés kéz nélkül, táncpárbaj, de akadt olyan gólya is, aki szerelmet vallott osztályfőnökének. Végül mindnyájan letették a gólyaesküt.

Mindeközben szépen lassan elkészültek a kakaspörköltek, a zsűri pedig útjára indulhatott. A főzőverseny győztese végül a 10. a osztály lett.

A szüreti nap az eredményhirdetéssel le is zárult, mindenki jól lakottan, a gólyák pedig végül felavatva indulhattak haza.

Lengyel Anna Brigitta 9.a

 

Nézze meg az eseményről készült videót

 

[supsystic-gallery id=’8′]

Ha tetszett ossza meg!