Gólyatábor Salgón

2018. augusztus 27 és 28-án, 9. ny-es tanulóként lehetőségünk adódott elmenni egy kétnapos kirándulásra, Salgóbányára. Reggel 7:30 körül már mindenki izgatottan gyülekezett a gimnázium előtt. Nyolc óra után el is indultunk Salgóbányára Mészáros Bernadett igazgatóhelyettes és Reich Márta tanárnő kíséretében.

Mikor megérkeztünk a táborba, mindenki elfoglalta a saját faházát. Később Drávay Csaba tanár úr vezetésével elindultunk a somoskői várhoz. Mire odaértünk, nagyon elfáradtunk, de megérte, mert gyönyörű kilátás fogadott bennünket. Ezután visszatértünk a szállásra, ekkor már mindenki kellemesen elfáradt és örömmel mentünk vacsorázni. A jóleső vacsora után volt egy kis szabadfoglalkozás, amit valaki fürdéssel, valaki pedig pihenéssel töltött el. Aztán jött a feketeleves, a bátorságpróba. A bátrabbak egyedül, míg a félősebbek 2-3 fős csoportokban teljesítették a próbát a sötétben. Miután visszamentünk a szállásra, szólt Márti néni, az osztályfőnökünk, hogy menjünk vissza az ebédlőbe, és egy játék keretében mindenki mesélt magáról egy kicsit, ami nagyon tetszett. A körülbelül 30 perces játék után a faházakban folytattuk az ismerkedést, átmentünk egymáshoz és jókat beszélgettünk. Majd valamikor az éjszaka közepén, mikor már éreztük, hogy illő lenne aludni, mindenki visszament a saját házába.

Másnap reggel nem kellett korán kelnünk, mivel 9-kor volt a reggeli. A reggeli is nagyon jó hangulatban telt, beszélgettünk, nevettünk és jóízűen falatoztunk. Ezután nem sokkal elindultunk a salgói várhoz, ahol a gyönyörű kilátást mindenki nagyon élvezte, ahogyan azt is, hogy a tábor kutyusai elkísértek minket. Ahogy visszaértünk a táborba, mindenki kezdett csomagolni és lassan búcsút vettünk . A hazafelé vezető út jó hangulatban telt, két főbb állomásunk volt. Egyik egy gyorsétterem, ahol mindenki vett magának ebédet, a másik pedig egy buddhista épület, sztúpa. Nem sokkal később épségben hazaértünk, ahol már vártak minket a szüleink.

Köszönjük szépen ezt a két napot, nagyon jól éreztük magunkat.

Lukács Eszter és Zelei Noémi Zoé 9.ny osztályos tanulók.

Ha tetszett ossza meg!