Őszi sportnap

Az Európai Diáksport napjához kapcsolódva iskolánkban immár 3. alkalommal megrendezésre került az őszi sportnap a Mikes-tónál.  A program Vigh Krisztián tanár úr és Tóth György tanár úr rendezése és vezénylése alatt zajlott.

A rendezvény közös bemelegítéssel indult, majd elkezdődött a 2018 méteres táv megtétele futva vagy kocogva/sétálva a Mikes-tó körül minden résztvevő számára. A másik program egy 5 állomásból álló akadályverseny volt, melyen iskolánk mellett az városi általános iskolák, a Somogyi, Gyulai és Montágh is indított csapatokat.  Itt időre kellett teljesíteni az 5 állomás feladatait,  sőt még az állomások közti távot is összekapaszkodva kellett megtenni a 8 fős csapatoknak. A legrövidebb idő alatt végző csapatok három kategóriában díjat kaptak. A helyezések a következőképpen alakultak:

Fiú csapatok kategória:

  1. helyezett: Lovagok (Gyulai)
  2.  helyezett: Bad Boys (Somogyi)
  3.  helyezett: Kinizsi 10. c

Lány csapatok kategória:

  1. helyezett: Csipetcsapat (Gyulai)
  2. helyezett: Somogyis Pingvinkék
  3. helyezett: Apácák (Kinizsi 9. ny)

Vegyes csapatok kategória:

  1. 1. helyezett: Salvatore (Kinizsi 11.a)
  2. 2. helyezett: Kinizsi 11. c
  3. 3. helyezett: Kisbarátok (Montágh)

Gratulálunk nekik!

[supsystic-gallery id=15 position=center]

Ha tetszett ossza meg!