Helikopterezés a szolnoki Helikopter Bázison

  1. március 6-án a Kinizsi Gimnázium azon diákjainak, akik az október 23-i ünnepségen szerepeltek, lehetőségük nyílt helikopterezni a szolnoki Helikopter Bázison. A helikopterezést jutalomból kapták a tanulók a kimagasló teljesítményükért cserébe a katonaságtól. A 15 fős csapat reggel 7-kor gyülekezett az abonyi buszmegállóban, várva a nem mindennapi élményt. Odaérkezve Mádi Lajos alezredes úr elvezetett minket a felszállópályára, ahol egy rövid instrukció és várakozás után fel is szállhattak a diákok, valamint a három kísérő tanár, dr. Balangó László tanár úr, Tamasi Gyopárka tanárnő, valamint iskolánk igazgatója Kavecsánszkiné Pál Erika is. A repülés ambivalens érzéseket váltott ki mind a diákokból, mind pedig a tanárokból, de egy biztos: emlékezetes élmény. A látvány, amely elénk tárult repülés közben, felejthetetlen marad. A pilóta egy-két manőverrel még izgalmasabbá tette a repülést. A levegőben több mint 30 percet tartózkodtunk. Összességében tehát a szolnoki Helikopter Bázis egy megismételhetetlen élménnyel ajándékozta meg a diákokat és a tanárokat is egyaránt.

Útban a felszállópálya felé:

Ha tetszett ossza meg!