Balogh Ádám „INSTANT” című kiállítása Cegléd belvárosában

Iskolánk végzős tanulójának Balogh Ádámnak, modern-kortárs kiállítása nyílt Cegléden  az Otthon kávézóban, nem kis sikerrel és elismeréssel. A megnyitó 2019.12.21-én volt, ahol szó szerint otthont adott a kávézó az egybegyűlteknek.  A hangulatos helyen sok vendég jelent meg; a család, rokonok és barátok mellett Ádám több volt- és jelenlegi tanára, többek közt iskolánk igazgatónője is jelen volt.

Ádám már 9. osztályban kitűnt évfolyamtársai közül képzőművészeti irányultságával, igaz ekkor még csak a művészettörténet elméleti és nem a rajzos tudásával. Nem volt még sejthető akkor, hogy komolyabb lesz az érdeklődése a művészetek gyakorlati alkalmazása iránt is és 3 évvel később önálló kiállítása lesz és rajzból fog érettségizni. Komolyabb alkotói munkássága 2 éve kezdődött, amikor megpróbálta vászonra vinni sajátos szín és formavilágát. Saját stílust teremtett és lényegében mindent e stílusvilág köré épít.

Ádám stílusa, mint ahogy ő maga is, nagyon egyedi. Extravagáns, formabontó, színes, átlagtól eltérő és véletlenül sem utánzó. Munkáit nehéz lenne bekategorizálni, az avantgard stílusjegyek ötvözete. Tiszta színei miatt megtalálható benne a fauvok vadsága; az egyértelműen átütő érzelmi megnyilvánulásai miatt expresszionista; ugyanakkor elvont, irracionális, álomszerű témái miatt szürreális. Perspektíva és kompozíciós megfontolások nélküli ábrázolásmódja miatt leginkább a naiv-art, de akár a napjainkban divatos pop- illetve street-art kategóriában is megállnák a helyüket.

Elismerésre méltó, hogy Ádám már pályája kezdetén tudott és mert önmegvalósító, saját stílust teremteni és hogy munkái mennyiségben és minőségben is alkalmasnak bizonyultak egy színvonalas kiállításra. Rendkívül ritka, hogy ilyen fiatalon önálló kiállításon mutatkozhat meg valaki.

Gratulálunk és további alkotói munkájához sok sikert kívánunk!

                                                                                                                                                  Molnár Gyöngyi

Ha tetszett ossza meg!