Látogatás az Önkormányzaton

Az abonyi Önkormányzaton tett látogatást a 12. a osztály Életvitel óra keretében Óré Vivien tanárnő vezetésével november 4-én. A csoportot Pető Zsolt polgármester úr fogadta és tájékoztatta az Önkormányzat működésével kapcsolatban.

A diákok véleménye a programról:
“Remek kezdeményezésnek gondolom az abonyi önkormányzat részéről a COOL-Turát, hiszen megismerkedhetünk annak az intézmények a működésével, ahol lakóhelyünk, mindennapjaink szerves részéről döntenek. Remek lehetőséget biztosított arra, hogy betekintést nyerjünk az önkormányzat működésével kapcsolatban, és annak főbb feladataiba.” Schwarz Dániel
“A cool-túra hasznos élmény volt számunkra, hiszen összekapcsolható tanulmányainkkal. Számomra megnyerő volt a hivatal dolgozói és a Polgármester Úr részéről a közvetlenség és a véleményünkre való nyitottság. Azt gondolom, hogy fontos, hogy a fiatalok beleláthassanak az önkormányzatok működésébe, hiszen a jövőben a mi feladatunk is, hogy a település jó kezekben legyen és fejlődjön.” Somodi Fanni

Ha tetszett ossza meg!