Ösztöndíjak a Kinizsi Pál Gimnáziumban

Kókai-Dudinszky Mónika Abony város alpolgármester asszonyától indult pár évvel korábban az a nemes kezdeményezés, hogy az abonyi gimnázium legjobb tanulója elimerésben részesülhessen.

A 2021/2022-es tanév első félévében a 9 .a osztályos Koncsik Zsófia Krisztina lett a Kinizsi Pál Gimnázium legjobb tanulmányi eredményt elérő diákja, és az Alpolgármester asszony felajánlásából 120 ezer forintos ösztöndíjban részesülhet a 2. félévben.

Zsófi nagyon szorgalmas és jó képességű tanuló, osztályfőnöke Óré Vivien tanárnő is elismerően nyilatkozott róla, miszerint a tanuláshoz való hozzáállása példaértékű, és a többi pedagógus is egyetért abban, hogy Zsófi előtt nagy jövő áll.

Ebben a tanévben egy másik felajánlást is tett Kókai-Dudinszky Mónika. 50 ezer forintot adományozott annak az osztálynak, amelyik az iskola legjobb közössége.

Az osztályfőnökök beszámolója alapján a 11. a osztály nyerte el ezt a díjat, Reich Lászlóné Márta osztálya.

A tanárnő nagyon sok munkát fektetett abba, hogy ilyen jó osztályközösség alakulhasson ki. Nemcsak kirándulásokat szervez, hanem számos iskolán kívüli programot is, melyekkel folyamatosan erősíteti az egy közösséghez tartozás érzését. A diákok nagyon sok segítséget nyújtanak a városi programokon, a közösségi szolgálaton túl is.

Gratulálunk Koncsik Zsófia Krisztinának, a Kinizsi Pál Gimnázium legjobb tanulójának és a legjobb közösségnek, a 11.a osztálynak. Köszönjük Reich Lászlóné Márta munkáját, és köszönjük Kókai-Dudinszky Mónikának a nagylelkű támogatást.

Stummer-Mészáros Bernadett

intézményvezető

Ha tetszett ossza meg!