Interjú Csókás Annabellel

Annabellt abból az apropóból kérdeztem, hogy elkészült egy újabb regényével és nyilvánossá tette.

  1. Mióta foglalkoztat az írás gondolata?

2017 óta kezdtem el írni hobbiszerűen. Sajnos az akkori iskolám nem nagyon hagyott kibontakozni, így egészen 2019 augusztusáig a fiókomnak írtam a regényeimet, novelláimat. Aztán feltöltöttem őket egy weboldalra és eléggé nagy megtekintéseket hoztak számomra, az egyik kiemelkedően sikeres volt, mégpedig százezres megtekintéssel. Nyilván ezek az írásaim nagyon kezdetlegesek voltak és ha visszaolvasnám őket, szerintem kínomban nevetnék, hogy mennyire amatőr voltam, viszont sokan dicsérték a munkáim, sok építő jellegű kritikát kaptam, végül pedig 2021 augusztusában nekikezdtem a Kártyajáték írásának, amit már az első perctől kezdve kiadásra szántam. 

  1. Vannak kedvenc íróid vagy műveid?

Nem tudnék jelenleg kedvenc írót mondani, nagyon sok tehetséges írótól olvastam már az évek alatt könyveket, novellákat és verseket. Viszont a művekkel kapcsolatban talán Tisza Katának az “Akik nem sírnak rendesen” című könyv fogott meg a legjobban. Harmadszorra olvasom újra a verseket és minden alkalommal más jelentést nyernek a fejemben, mindenkinek tudom ajánlani.

  1. Honnan jött az ötlet a Kártyajáték című regényhez?

Amikor eszembe jutott az ötlet, hogy én könyvet írjak, akkor igyekeztem egy olyan témát választani, ami nem áll messze a hétköznapoktól, mégis van benne egy kis fantázia, ami izgalomban tartja az olvasókat a történet folyamán. 

Mostanság rengeteg olyan fiatalt, illetve felnőttet lehet látni, vagy éppen hallani, akik a szerencsejáték miatt az egész életüket megpecsételték, akár egy személyről van szó, akár egy egész családról. A Kártyajáték alapötlete pedig ezekre az utóbbi esetekre épül a realitás talaján maradva, mégis egy kissé megspékelve.

  1. Milyen nehézségekbe ütköztél a regény írása közben?

Egy regény megírása nagyon összetett és komplikált feladat. Gimnazistaként pedig főleg. A legnehezebb talán azok a bizonyos “ihlet válságok” és azoknak az elfogadása volt számomra, emellett pedig nyilván az időbeosztás jelentett nagy problémát. Sokszor éjfélig írtam egy-egy részt, mert akkor volt ihletem pár hét kihagyása után, másnap pedig már keltem is hajnali 4-kor, hogy készüljek az iskolába. 

Minden kezdő írónak egy nagyon fontos tanácsot adnék az írás közbeni nehézségekkel kapcsolatban: Ha hetekig nem írsz egy szót sem, mert nincs ötleted, akkor ne erőltesd. Teljesen normális dolog, ha egy picit szünetelsz, majd jönni fog magától.

  1. Kiknek ajánlanád a művet?

A Kártyajáték szerintem egy eléggé széles korosztály számára befogadható mű, legalábbis mikor írtam, nekem az volt az egyik fő célom, hogy ne csak tinédzsereknek legyen izgalmas, hanem az idősebb korosztálynak is. Ha korhatárokat kellene mindenképpen szabnom, talán 13-14 éves kortól ajánlanám.

https://www.smashwords.com/books/view/1142118

A könyv az alábbi linken olvasható:

Balog Katalin

Ha tetszett ossza meg!