Sportnap 2023

2023. április 12-én került megrendezésre gimnáziumunkban a 14. Kinizsi Sportnap, amely már évek óta hagyományosan a sport ünnepe iskolánkban. A gimnázium diákjai mellett a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és a Somogyi Imre Általános Iskola tanulói is meghívást kapnak erre a rendezvényünkre, és idén is igen nagy számban vettek részt a különböző sporttevékenységeken.

Városunk polgármestere, Pető Zsolt, alpolgármester asszonya, Dudinszky Anna Mónika, valamint Járdány Vanda illetve Krupincza János képviselők is megtiszteltek jelenlétükkel. A honvédség részéről Simon Zsolt ezredes úr, a Magyar Honvédség Kiss József 86. Szolnok Helikopterdandár bázisparancsnok-helyettese is vendégünk volt.

Megközelítően 250 lelkes diák sportolt ezen a napon, kézilabdában, labdarúgásban, röplabdában és katonai akadályversenyen küzdöttek csapatként egymás ellen, valamint fekvenyomásban, akrobatikus torna versenyen, asztaliteniszben és sakkban mérhették össze tudásukat, képességeiket egyénileg.

A napot a ceglédi Leung Ting Wing Tsun Kungfu önvédelmi bemutatója, valamint az Abony TAK látványos akrobatikus torna előadása nyitotta meg.

Új sportágakat is kipróbálhattak ezen a napon a diákok: az Abonyi Judó Klub jóvoltából Kerekes Grétiék a cselgáncs sportot népszerűsítették, Molnár Gáborék a Nagyabonyi Íjászokkal az íjászkodásba vonták be a gyerekeket valamint az egyre népszerűbb Teqball labdasportot is kipróbálhatták a tanulók.

A nap végén a megfáradt versenyzőket egy finom ebéddel vendégeltük meg majd a díjak kiosztása után élményekkel gazdagodva és nagyon jó hangulatban búcsúztattuk el a résztvevőket. Az idei Sportnapunk megrendezéséhez Szendrei Juhász Ágnes igazgatóhelyettes asszonyunk a Honvédelmi Sportszövetséghez benyújtott sikeres pályázata teremtette meg az anyagi hátteret.
Jövőre visszavárunk Mindenkit!

Galéria az alábbi linken található:

https://photos.app.goo.gl/j7PgJb4wRn7gzrkx9

Ha tetszett ossza meg!