Kinizsisekkel a bajnoki döntőkben!

Május 24-én az Abony KC Férfi szakosztálya a Gyálon megrendezett bajnoki döntőben szerepelt, ahol heroikus küzdelemben, döntetlenre végződött mérkőzés után 7 méteresekkel alul maradt a Vác együttese ellenében, viszont a bajnoki ezüst az ő nyakukba került! A csapatot korábbi – Varga András, Bagi Norbert, Varga Zoltán – illetve jelenlegi gimis diákok – Bennet Pettker, Dénes Bertalan, Enyedi Alex, Farkas Botond, Földvári Ákos, Juhász László, Khórer Attila és Varga Bálint is erősítik. A bajnoki döntő legjobb játékosa címet Dénes Bertalan kapta.

Gratulálunk a Csapatnak és edzőjüknek, Majoros László tanár úrnak, aki a Kinizsi Pál Gimnázium testnevelő tanára.

Május 31-én Abonyban került megrendezésre KID FC U16-os női labdarúgócsapatunk utolsó bajnoki mérkőzése az igen erős Szigetszentmiklós ellen, ahol az abonyi leányok 3-0-s sikert arattak, így az ő nyakukba kerülhetett a bajnoki aranyérem! A csapatot itt is erősítik gimis leányaink: Varga Petra, Abonyi Tünde, Fajka Lèda, Falusi Evelin, Hamar Adrienn.
Gratulálunk a Csapatnak, edzőjüknek Boross Zsoltnak, valamint a szakosztálynak a bajnoki címhez!
Hajrá Abony!

Ha tetszett ossza meg!