Köszönetnyilvánítás

Kedves volt Iskolám, kedves volt Tanáraim! 

 

A minap 5-ös érdemjeggyel teljesítettem a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Biológia szakon az államvizsgát!

Ilyen események során érdemes egy pillanatra megállni, elgondolkodni azon, hogy kiknek köszönhetem mindezt!

Így szeretnék köszönetet mondani a volt iskolámnak minden alapért, amit kaptam. Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű tanáraim lehettek! Köszönöm, hogy taníthatott Dr. Balangó László tanár úr! Annyira meghatározó volt életem során, hogy miatta léptem erre a pályára! Nem csak biológiát, de hozzáállást az élethez, őszinte kritikát, kitartást kaptam tőle! Szeretném megköszönni, hogy államvizsga előtt már nem kell a nyelvvizsgával problémáznom, többiekkel ellentétben, valamint azt is, hogy a szakdolgozat során úgy olvastam az angol cikkeket, mintha saját anyanyelvemen írták volna! Bár az irodalmat nem használom, de legalább a munkahelyemen értelmesen hozzá tudok szólni, ha felkerül 1-1 vers, vagy mű, közvetlen vezetőm igen nagy irodalmi tudással rendelkezik! Valamint, földrajzi ismereteimnek is hálás vagyok, mert ha csak egy államvizsga tételem is volt ilyen jellegű a 90-ből, gimnáziumban úgy megtanultam, hogy azt már nem kellett kidolgoznom! Köszönöm az informatikai, matematikai alapokat, valamint azt is, hogy szuper osztályfőnökünk volt!

Így bármikor szóba kerül, ódákat zengek a volt gimnáziumomról 🙂

Összegezve, nem vagyok biztos benne, hogy ilyen eredménnyel zárom egyetemi tanulmányaimat, ha nem ebből az iskolából jövök!

Varga Regina

Ha tetszett ossza meg!