Pénz7 Program a Kinizsiben

  1. március 27-én előadást tartottak iskolánkban a Pátria Takarékszövetkezet munkatársai, a Pénz7 keretében. A programot Szendrei-Juhász Ágnes tanárnő szervezte. A végzősöknek szóló érdekes előadásról a következő diák vélemények születtek.

 

„Személy szerint tetszett, mivel sok új dolgot ismerhettem meg és máskor is szívesen meghallgatnék hasonló előadást.”

„Az előadáson a pénzüggyel kapcsolatos dolgokról volt szó, többek között kitértek a bankszámla jelentőségére, a megtakarítások fajtáira és a befektetésekre is. Számomra a befektetésekkel kapcsolatos rész tetszett a legjobban, itt ismerkedtem meg új dolgokkal.”

„Megtudhattunk információkat a bankszámláról, hogy miért hasznos és érdemes nyitni egyet. Biztonságos bankkártyát használni, mert ha elveszítjük van lehetőségünk zárolni.”

„Manapság fontos az, hogy tisztában legyünk ezekkel a témákkal, hiszen ha leérettségiztünk utána biztos, hogy igénybe fogjuk venni a banki szolgáltatásokat.”

„A nyáron keresett pénzemmel próbálok gazdálkodni. Egy diáknak célszerű minél előbb elkezdeni a spórolást, hiszen az egyetemi költségek erősen terhelni fogják a család kasszáját a jövőben.”

„Számomra meghökkentő volt, hogy az elhasználódott darált pénzzel fűteni is lehet, melyet a rászoruló családok kapnak meg.”

„Összességében nagyon hasznos volt az előadás és sokunknak talán irányt mutatott, a pénzügyi életben.”

Ha tetszett ossza meg!