Nemzeti összetartozás napja 2019

Második alkalommal vehettünk részt a Kézdivásárhelyi Református Kollégiummal – közös pályázat keretében – „Határtalanul” programban.

Az abonyi Kinizsi Pál Gimnázium 2019. március 15-én adott ünnepi műsort az erdélyi Berecken, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium diákjai és pedagógusai pedig 2019. június 4-én iskolánkkal együttműködve emlékeztek meg a Nemzeti Összetartozás Napján egy komplett műsorral a trianoni békediktátum aláírásáról Abonyban. A délelőtti iskolai ünnepségen az MH Szolnok Légierőzenekar is fellépett Márki Sándor Szabolcs vezényletével.

Az ünnepségen megemlékező beszédet mondott Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója, melyben kitért a nemzetet mélyen megrázó békeszerződés aláírásának körülményeire és következményeire.

[supsystic-gallery id=’21’]

Ha tetszett ossza meg!