A VII. Mikro-térségi prózamondó verseny eredményei

  1. november 27-én iskolánk hetedik alkalommal rendezte meg a Mikro-térségi Prózamondó versenyt, amelyen több iskola is képviseltette magát:

– a Ceglédi Református Általános Iskola  Kőröstetétleni Tagiskola

– Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

– Kinizsi Pál Gimnázium

– Montágh Imre EGYMI Általános Iskola és  Óvodát

– Somogyi Imre Általános Iskola

A jelentkezők 3 kategóriában indulhattak:

  • 4-5. évfolyam
  • 6-7. évfolyam
  • 8-9. évfolyam

A választott mű bármilyen prózai mű lehetett, amiben a VÍZ motívum szerepel.

A zsűri elnöke Korbély Csabáné, a Humánpolitikai Bizottság elnöke  volt, a két másik zsűritag pedig Kavecsánszkiné Pál Erika, a Kinizsi Pál Gimnázium igazgatónője és B.Kóté Lilla, költőnő.

A korábbi évek mindenkori zsűri elnöke, Magyar Sándorné Éva néni a nézők között ülve hallgatta végig a lelkes szereplőket. A diákok nagyon felkészülten érkeztek, és fegyelmezetten, figyelmesen hallgatták egymást. Korbély Csabáné kiemelte az eredményhirdetés előtti értékelésben, hogy mekkora jelentősége van napjainkban, ha a pedagógus és a szülő támogatásával egy gyermek ilyen feladatot vállal el, és még örömét is leli benne.

A versenyzők emléklapot, csokoládét és könyveket kaptak, és élményekben gazdag délutánt tölthettek az Abonyi Lajos Művelődési Házban.

Helyezések:

4-5. évfolyamon:

I. helyezett: Kecskeméti Eliza 5.t osztályos tanuló, felkészítő tanára: Berkesiné Nagy Mariann

6-7. évfolyamon:

I. helyezett: Lendvai Kitti 7.m osztályos tanuló, felkészítő tanára: Barati Eszter

II. helyezett: Kali Endre Attila 7. osztályos tanuló, felkészítő tanára: Kovács Edina

III. helyezett (megosztva): Bress Boglárka, 7.ba osztályos tanuló, felkészítő tanára: Szabóné Németh Ilona és Venczli Gyöngyi Georgina, 7.k osztályos tanuló, felkészítő tanára : Tóth Éva

8-9. évfolyamon:

I. helyezett: Kincses Jázmin Emese, 8.m osztályos tanuló, felkészítő tanára: Berkesiné Nagy Mariann

II. helyezett: Molnár Vivien, 8.m osztályos tanuló, felkészítő tanára: Berkesiné Nagy Mariann

III. helyezett: Kovács Boglárka, 9.a osztályos tanuló, felkészítő tanára: Balog Katalin

Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját, a következő évben is számítunk az együttműködésükre.

Stummer-Mészáros Bernadett

igazgatóhelyettes

[supsystic-gallery id=’25’]

Ha tetszett ossza meg!